DUNAKANYARI LÁTÁSSÉRÜLTEK EGYESÜLETE DULÁTE

DUNAKANYARI LÁTÁSSÉRÜLTEK EGYESÜLETE

(2600 Vác, Földváry tér 14. )

TEL: 06-20/955-0594

ADÓSZÁM: 18709869-1-13

SZÁMLASZÁM:11742094-20175571

 
Főmenü
 
Látogatottság
Indulás: 2007-10-05
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
TÁMOGATÓ
 
TÁMOGATÓ
 
TÁMOGATÓ
 
TÁMOGATÓNK
 
Aktuális pályázatok, felhívások
Aktuális pályázatok, felhívások : Az Infoalap pályázati felhívása!

Az Infoalap pályázati felhívása!

  2013.09.09. 21:48

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány – hagyományaihoz és célkitűzéseihez híven – idén is két nagyszabású pályázattal támogatja a vak és gyengénlátó embereket.

2013-ban két, párhuzamosan futó pályázatot hirdetünk meg, amelynek nyertesei a munkához, tanuláshoz és a szabadidő hasznos eltöltéséhez nélkülözhetetlen segédeszközökben részesülnek.


Alapítványunk jelmondata: „Tegyük együtt láthatóvá a világot!”.

1. Az „Audio eszközök adományozása” című pályázatban digitális diktafonokra és mikrofonos fejhallgatókra lehet pályázni. Újdonság, hogy a felhívással folyamatos adományozást indítunk, tehát aki megfelel a kiírás feltételeinek, az automatikusan elnyeri az igényelt eszközt, amelyet a kiértesítést követően személyesen vagy postai úton vehet át. Az adományozás a készlet erejéig tart, és az adománykéréseket a beérkezés sorrendjében szolgáljuk ki.

2. A „JAWS és MAGic szoftverlicencek és szoftverfrissítések adományozása” című adományozási pályázatunkban a JAWS for Windows 14.0 és a MAGic 11.0.4 professzionális segítő szoftverek legfrissebb, magyar nyelvű licenceit és szoftverfrissítéseit lehet igényelni.
A nemzetközileg is legelterjedtebb segítő szoftverek magyar változatai professzionális szolgáltatásokat nyújtanak felhasználóiknak, mindkettő tartalmazza a legkedveltebb Profivox beszédszintetizátort, és a JAWS mellé - szintén ingyenesen - biztosítjuk a több mint ötven nyelvet és nyelvváltozatot támogató Vocalizer hangokat is.
Viszont a korábban képviselt adományozási koncepcióinktól eltérően, most összefogást kell kérnünk pályázóinktól! Annak érdekében, hogy a közel 1.300 fős, eddig adományban részesült felhasználói tábor minden tagját hozzá tudjuk segíteni a legfrissebb szoftververziókhoz, valamint a közösséghez csatlakozni kívánókat még szélesebb körben vonhassuk be, pályázati díj formájában hozzájárulást kell kérnünk pályázóinktól. A pályázói hozzájárulás rendszere a felmerülő költségek olyan megosztását teszi lehetővé, mely jelentős mértékben képes tágítani az adományban részesülők körét. Célunk, hogy a korábbi évekhez képest sokkal több látássérült embert juttassunk lehetőséghez, hogy azok a pályázók is, akik még soha nem szerepeltek a támogatottak listáján, most végre hozzájuthassanak a megpályázott szoftverhez vagy frissítéshez.

A pályázatokat két beküldési módon lehet eljuttatni alapítványunkhoz, postai és elektronikus úton. Ehhez két adatlap formátumot teszünk elérhetővé, egy nyomtathatót és egy Word űrlapot. Ez utóbbit a látássérült pályázók önállóan is képesek kitölteni JAWS vagy MAGic szoftverük segítségével.

Pályázatainkról e-mailen, telefonon vagy személyesen kérhetnek tájékoztatást az alapítvány ügyfélszolgálatán Molnár Ákos ügyfélszolgálatos munkatársunktól. Elérhetőségek: e-mail cím: helpdesk@infoalap.hu; telefonszámok: +36 (1) 273-3188, +36 (70) 295-9288; irodánk címe: 1143 Bp., Ida u.7. Nyitva tartás: kedden és csütörtökön 9-17 óra között.

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány csapata

Audio eszközök adományozása                               http://www.infoalap.hu/index.php?akt_menu=418

JAWS és MAGic szoftverlicencek és szoftverfrissítések adományozása      http://www.infoalap.hu/index.php?akt_menu=419

 
Óra
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Ügyfélfogadás

Ügyfélfogadás

  Telefonos

 Egyeztetés

   alapján

       Tel:      

20/955-05-94

 

 
Gondolatok

Weöres Sándor

A vak

 

A fehér szín milyen lehet?

mint sima ablaküvegen

ha végighúzom a kezemet.

 

A kék mily képzelet?

mint távoli búgó zene

ha lágyan tölti fülemet.

 

És a lila?

mint édesség, vagy ánizs íze,

muskotály és vanília.

 

S a sárga?

talán falusi udvaron

kisrécék hápogása.

 

A barna?

ha földön fekve mozdulok

s göröngy nyom oldalamba.

 

A zöld?

illatos réten heverek,

elevensége teletölt.

 

Hát a piros?

mint húsomban a fájdalom,

szúrós és nyilalós.

 

S a fekete?

mint tompa csönd közel

és messze,

se éneke, se üteme.

 


Jó lenne, ha tudnék már mást is írni,

Nem csak olyant amin jót lehet sírni!

Csak az őszről, az elmúlásról.

Ideje lenne írni másról!

Vidáman élem a napokat,

Nevetünk sokszor nagyokat,

Barátaimmal összeülve,

De utána, itt az este.

Akkor már egyedül kell lennem

És hülye gondolatok születnek bennem!

Ekkor lesz mindig bús a nóta.

Így megy ez már évek óta.

Véget kell ennek mostmár vetnem,

Csak a rózsákra emlékeznem.

Odakinn a napsugár ragyog,

Én még csak 75 vagyok!

Farsang lesz és megyek Vácra!

Sorstársaimmal megyek a táncba!

Minden bohóságon, jót nevetünk,

És érezzük, az Isten van velünk!

 

(Böske)


 

 

DUNAKANYARI LÁTÁSSÉRÜLTEK EGYESÜLETE   

(2600 Vác, Földváry tér 14. )    TEL: 06-20/955-0594     

ADÓSZÁM: 18709869-1-13  SZÁMLASZÁM:11742094-20175571

Kérejük tekintse meg fejlesztés alatt álló weboldalunkat: www.dulate.hu

Minden ezzel kapcsolatos e-mailt szívesen várunk az info@dulate.hu e-mail címre.

 

 

 

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal